Gyermekkorom emlékei

(Így gondolkodtam 5 és 8 éves korom között)


Az emberek téli esténként elmentek beszélgetni a szomszédokhoz vagy a rokonokhoz. Összejött 3-4 család, a férfiaknak is megvolt a maguk beszélni valója, hogy melyik földbe mit vetettek vagy a tavasszal mit vetnek és az állatokról. Az asszonyoknak is, hogy mit főztek, hogy másnap mit főznek, mosás, varrás, foltozás és minden más munkáról szó esett.

De a végén mindig a boszorkányok jöttek szóba.

Az asszonyok kezdték, hogy kik a boszorkányok, kiket rontottak meg és lovagolnak; mert úgy tudták, hogy a boszorkányok mindent meg tudnak lovagolni embert, állatot, seprűt és minden egyebet. Amelyik ember vagy állat sovány volt arra sajnálkozva mondták: ezt is éjjel a boszorkányok lovagolják. Azt tartották éjjelre gatyamadzaggal kell bekötni az ajtó kilincsét a boszorkányok ellen, hogy megvédje a bent lévőket. Az ördögök ellen meg a szentelt víz nyújt védelmet. Ezeket a teendőket mindig az asszonyok végezték.

Később a férfiak is bekapcsolódtak és meséltek történeteket. Az egyik azt mesélte, hogy a kocsmában egy férfi az asztalra tett kavicsokat a zsebéből és azok elkezdtek mozogni, járkálni. A másik pedig azt mondta el, hogy elmentek egy boszorkányüldözőhöz, hogy védje meg a boszorkányoktól a családját. Az illető csinált egy nagy kört az udvar közepére és beállt középre, majd fogta az ostorát és csapkolódott vele, ütötte a kört, mert azt állította abba vannak a boszorkányok beállítva. Pörül velük és üti őket. (A munkájáért persze pénzt kapott.)

Egyszer aztán úgy jártunk, hogy anyám elfelejtette bekötni az ajtót éjjelre. Jöttek is a boszorkányok! Bebújtak a kulcslyukon, hogy hogyan azaz ő dolguk volt. Kikaptak az ágyból, hogy hogyan fértem ki a kulcslyukon azt még most sem tudnám megmondani. Az udvaron volt egy igen öreg sovány tehén, földobtak a hátára, átugrott a kapu tetején, egy-kettőre a Gellért-hegyen voltunk, mert minden éjjel éjfélkor oda vonultak a boszorkányok. Jöttek is vagy százan, ki milyen állatot vagy embert tudott elkapni. Volt ott kecske, ló, szamár, kutya, macska, seprű és sok minden. Hátukon üstök, csomagok mind hozott valamit. Mindent kipakoltak, rakták bele az üstökbe, láttam marha, disznó, ló és még ördög fejet is köztük. Odafújtak, lángolt és már főtt is az ebéd, vagy nem is tudom micsoda, ebéd vagy vacsora. Nekünk meg boszorkánytanulóknak, (nekem és kilenc lánynak) dobtak körbe fatuskókat és arra kellett leülnünk. Egyszer csak megszólalt a zene, a lányok felugráltak és táncolni kezdtek. Hívtak engem is, de én nem tudtam a boszorkánytáncot, ezért csak üldögéltem. Egyszer csak a legfiatalabb, olyan 7 év körüli, odatáncolt elém és illegette magát. Gondoltam jó volna nekem feleségnek, ha nem boszorkány volna. Én már 5 éves voltam, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy keressek feleségnek valót. Nézegettem a lányokat, hogy melyik felelne meg, de mondta a bátyám, hogy az iskolában mennyi helyes lány van és ott minden fiúnak van már szeretője. Gondoltam ott majd én is találok magamhoz valót.
Egyszer csak kiabálni kezdtek, hogy megfőtt a vacsora vagy aminek nevezték. Mentek enni, de én csak ültem tovább. Hívtak, hogy egyek, de én mondtam, hogy este jól laktam, ezért nem kérek. Meg hát azt az ördög, meg minden fej valamit szőröstől-bőröstől főzve, úgy sem ettem volna meg. Egy 160 kg körüli férfi volt a főszakács és úgy láttam mindenkinek ő parancsolt, főboszorkány lehetett. Megfogta az ördögfej mindkét szarvát, és rágta az orrát, a fülét és még vagy öt fejet megevett. Jóllaktak és valami ital volt a másik üstben, mentek inni, mindnek mert a poharába és újból kezdték a boszorkánytáncot. Ha fiatalok táncoltak, akkor azt dalolták happszaros valagú, ficamodott ülletű, happszaros valagú ficamodott ülletű. Nekem is dalolni kellett. Egészen belejöttem a dalolásba és megtanultam a nótákat. Ha pedig öregek táncoltak, akkor azt dalolták: happzsák babos zsák emeljük a valagát, happzsák babos zsák emeljük a valagát.
Már két órája táncoltak és vége lett a dalolásnak. Összeszedtek mindent. Gondolkozni kezdtem, hogyan megyek innen haza, mert azok a kis lányok olyan ügyesek voltak mind maga jött macskaháton. Már csak a mi rossz tehenünk volt gazdátlan, minden másnak volt már gazdája. Gondoltam egy rossz seprűt csak nekem is adnak majd. De földobtak a tehén hátára, amint indulást jelzett a 160 kg-os, akinek tüzes lova volt. Egy nagy tüzet fújt az orrlyukain és csak a lángot láttam utána.

Mi is nemsokára hazaértünk belevágott a boszorkány az ágyba és megörültem, hogy mégsem hagytak Budán. Reggel elmeséltem hogy az éjjel merre jártam. Anyám többet nem felejtette el bekötni az ajtót gatyamadzaggal, mert szeget vert az ajtóra és ráakasztotta. A szenteltvíztartó pedig ajtó mellé volt felakasztva, megszentelte a szoba mind a négy sarkát és megvédte a családot.

A következő évben pedig iskolába mentem és mint mindenki más, én is megtanultam írni, olvasni, számolni. Letelt az első év, vittem haza a bizonyítványt és útközben mindenki megnézte, hogy mit írtak bele. Az enyémben egyes, kettes, kettes volt, mert 3 jegyből osztályoztak. És a tanító bácsi azt írta bele, hogy nem hiányoztam (neki). Gondoltam, ha én nem hiányoztam neki, akkor ő sem fog nekem. Várhatja, mikor lépem át még egyszer az iskola küszöbét.

Jött a nyár, mint tanult embernek nekem is lett feladatom. A tehenek őrzése, de nem mindig, csak ha a bátyám elment napszámba. Máskor meg segítettem más munkában, vagy elmentem Bábi nénihez, akit 100-120 éves körülinek gondoltam. Boltba küldött, tojásokat össze segítettem szedni neki és elvittem eladni
Bábi néninek annyi tyúkja volt, hogy senki nem tudta megszámolni.
Még én sem, pedig én százig el tudtam számolni.
Többször is elkezdtük a számolást. Mondtam a tyúkoknak, addig álljanak meg, míg megszámoljuk őket, az iskolában a tanító bácsi is így számolt meg bennünket. De mindig összekeveredtek a számoltak a számolatlanokkal. Vagy elbújtak előlünk és így abba hagytuk a számolást.

Bábi néninek mindig bőrtarisznyába raktuk a pénzét. A bőrtarisznyáról azt mondta, hogy az öreganyjától kapta. (Elgondolkoztam, hogy hogyan lehet öreganyja, amikor mindenki, még apám, anyám gyerekkorában is öregasszonynak ismerte. De elhittem, hogy volt öreganyja, mert mindig igazat mondott nekem.) Mikor sok pénz volt benne kirakta az asztalra. Én válogattam szét egy-, kettő-, öt-, tíz- és húszfilléreseket. Összeszámoltuk és elküldte a kocsmároshoz, hogy adjon érte papírpénzt. Pálinkát is vitetett magának, nekem mindig pénzt adott mondta, hogy gyűjtsem össze a pénzemet, és ha nagy leszek, vehetek érte két lovat. Mondtam, hogy összegyűjtöm, mert én úgy is huszár leszek, ezért kell a ló, mert a Sárga hátára is többször felülhettem. De jött a háború és már egy koszos malacot sem kaptam a pénzemért, nemhogy két lovat. Meg már úgy sem szeretnék huszár lenni, hiszen a Sárgát, a bátyja lovát is elvitték katonának Pápára, ahonnan két hét múlva hazaszökött.

Elment a nyár, jött a szeptember az iskolakezdés és hiába mondtam, hogy én már nem megyek többet iskolába, tudok írni, olvasni és számolni is. Hátamra tette anyám a táskát és mennem kellett. Vártam a tanító bácsi majd csak hazaküld, de rám sem nézett, pedig ugráltam, kiabáltam, köhögtem, rosszalkodtam, de a 60 gyerek közül nem nagyon tűntem ki, mert ők sem voltak jobbak.

Kitavaszodott. Egy vasárnap délelőtt elmentünk kocsival apámmal fáért, amit még télen vágott ki. A gátőr felesége a töltésen legeltetett egy rossz, nagyszőrű tehenet. Néztem és fölismertem, hogy rég, ennek a hátán vittek el a boszorkányok. Apámmal megbeszélték, hogy oda megyek pásztornak. Nem akartam, de mennem kellett. Másnap május első napján, mert akkor volt az első kihajtási nap, a gátőrházhoz kocsival mentünk apámmal. A kocsi után egy borjút kötöttünk, mely bérem fejében egész nyáron ott legelhetett a töltésen. És még egy kis kutyát kaptam. A borjút bekötötték az istállóba apám és a gátőr a tehén mellé. És nézte hogy ilyen randa jószágot még nem látott. El akart futni, ezért még egy kötelet kötöttek a nyakába. Így velem együtt maradni kellett. Engem nem kötöztek meg, így minden este hazaszaladtam, reggel meg oda két km volt a gátőrház. Lassan teltek a napok és én is, meg a boci is megszoktuk azt a csúf tehenet. Lestem minden reggel, hogy a boszorkányok ott voltak-e? Egy seprűt odatettem az ajtóhoz és szalmaszálakat tettem rá. Egyik reggel apám gatyája ki volt téve száradni. Fogtam a késemet és levágtam a madzagjából egy darabot. Gondoltam, ha együtt kell lenni a tehénnel, akkor megvédem a boszorkányoktól. És a szarva tövére kötöttem egy darabot, másik arabot meg a boci kötelére. Így nyugodtan mehettem minden este haza. Teltek a napok és összeszoktunk a gátőr kutyájával is. Egy róka színű kutya volt. El is neveztem Ravazdinak, mert az iskolába olvastuk a Ravazdi róka mesét.
Így négyen jó barátok lettünk. Ki is hirdettem a sorrendet: én voltam a főnök és én mindenkinek parancsolhattam, mert én iskolázott voltam. Utánam a Ravazdi jött, mert Ő is okos volt. Utána Fáni (a tehénnek ez volt a neve). A boci volt az utolsó, neki mindenki parancsolhatott. A Fánit olyan százévesnek becsülhettem. De tegeztem, csak Fáninak hívtam. Mert egyszer a tanító úr jött mifelénk, kérdezte apámat, hogy ráérsz-e eljönni kaszálni. Édesapám mondta, hogy elmegy. Kérdezem tőle, miért tegezi őt a tanító úr, ő meg magázza. Azt mondta, hogy az iskolázott ember mindenkit letegezhet. Úgy gondoltam, hogy én is tegezhetem a Fánit, mert én iskolázott vagyok. De tehén iskoláról sohasem hallottam. A gazdám megmutatta melyik darab töltésen legeltethetek. Letűzött egy vesszőt. Én meg megmutattam Fáninak. Kétszer, háromszor, de olyan öreg volt azt gondoltam meg se látja. Vágtam 5 vagy 6 botot letűzködtem a töltés tetejétől az aljáig és rongyokat kötöttem a tetejükre. A botokat meg összekötöttem madzaggal. Így már a Fáni is meglátta. De a boci csak bámulta és rágni kezdte a rongyokat. A gazdám is kijött megnézni. Nézte-nézte, de nem szólt csak bement.

Eltelt a május. Június első napján volt a bizonyítványosztás. 8-kor ott voltam, mert mennem kellett kihajtani. Odaadta a tanító bácsi a könyvet. Néztem, hogy azt írta bele, hogy hiányoztam (neki). De már késő, én már nem bocsátok meg neki. Többet úgyse megyek iskolába.
Egy hét alatt jött a Búcsú kaptam 1 pengőt a gazdámtól. Azt mondta, nem kell mennem majd ő meglegelteti az állatokat. Eltelt a Búcsú. Mentem kihajtani kérdezte a gazdám, hogy mit kötöztem én ezekre az állatokra.
Csak hallgattam, nem mondtam meg neki, hogy a boszorkányok ellen van. Pedig megmondhattam volna, mert a Fánit mióta megvédtem a boszorkányoktól egy mázsát is hízott. És a nagy szőre is lement.
Megtaláltam a gatyamadzagokat és ostort fontam belőlük. Minden este az istálló ajtóra akasztottam.

Eltelt a június mondta a gazdám, hogy ne engedjem a Fánit a fák közé, és a vízbe, mert egy hónap múlva borjazik. Nem mondtam neki, hogy hogyan lenne borjúja mikor száz éves. Mert Bábi néninek is 80 vagy 100 évesek a gyerekei Nincsenek kis gyerekei, azért küldött engem mindenhova.
Igazam lett, mert egyszer a gazdám elhívta az állatorvost, aki mondta, hogy Fáninak nem lesz többet borjúja, soha.
A gazdám többet nem törődött vele hogy merre járok az állatokkal. Reggel elmentünk három-négy kilométerre is. Ebédre sem mentem haza. Sütöttem krumplit, kukoricát. Még nyúl combot is sütöttem, mert a Ravazdi több kisnyulat is fogott. Megfeleztük vele. Ő nyersen ette, én meg sülve.
Ősszel a Ravazdi megfialt, kevés ideje volt velünk tartózkodni. Reggel eljött, dél körül nézett rám, mondtam neki, hogy hazamehet a fiaihoz.
Jött a szeptember a szüleim nem szóltak az iskoláról. Gondoltam soha többet nem kell járnom iskolába. De elérkezett október vége. A pásztoroknak október 31. volt a lekötés, vagy a pásztorkodás vége.
Jött apám kocsival. Utána kötöttük a bocit, a kiskutyát meg a kocsira tettük. Elbúcsúztam a gazdáméktól, Ravazditól, meg a Fánitól (aki már két mázsát is hízott, olyan tizennyolc évesnek nézett ki nem száznak). Körülnéztem négyszer is minden felé. A gazdám mondta, hogy tavasszal újból eljön és megfogad. Vége lett a szép barangolásomnak. Víz, erdő, határ minden az enyém volt ameddig elláttam.

Hazaértünk a kocsival, engem meg másnap elküldtek iskolába. Hiába tiltakoztam, hogy én gulyás vagyok nem megyek többet iskolába.

Kitavaszodott, elmúlt a tél. Jött a gazdám hogy menjek őrizni, mert vett egy borjút és egy tehenet. Apám mondta, hogy kellek itthon, ezért nem mehettem. Életemben mindig megemlegetem a szép a hat hónapot, amit a gátőr háznál töltöttem.
Szerző:Takács Béla