A VASUTAS BAKTER EGY NAPJA
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bakterház. Abba lakott egy vasutas bakter a családjával. Nevezzük Palkónak. Palkó nagyon szorgalmas ember volt, nagyon szeretett bejárni a faluba bevásárolni. Hol biciklivel, hol meg busszal, mert a vasútállomás messze volt a falutól. Az embereket is busz vitte ki a falutól a vasútállomásra.
Egyszer egy nyári nap a rádió nagyon meleg időt mondott. Úgy gondolta Palkó, hogy egyik utat ne a nagy melegbe tegye meg, így a családja, amikor reggel elindult dolgozni, ő is felkelt, és elindult a faluba bevásárolni. A szatyrában benne volt egy papíron, hogy mit kell vásárolni. Bement a boltba, és bevásárolt. Mivel a kenyér csak 9 órakor jött meg, otthagyta a szatyrot a boltba, ő pedig elindult meglátogatni a kocsmárost, hogy nem-e beteg, mert hát a kocsmáros is egy ember, az is megbetegedhet.  (Mivel nem akart az árokparton két órát üldögélni.)
De mivel a kocsmárosnak kutya baja se volt, olyan egészséges volt, mint a tök, vagy mint a makk, így hát az útja ne vesszen kárba, kért egy fél decit, mert abban az időben pálinkával kezdték a reggelt, nem ilyen fekete löttyel, mint amit most isznak. Megitta az első fél decit, kérte a következőt, de akkor jöttek a cimborák, és az ő számukra is kért egy-egy fél decit.  Ezután körkörösen kérték a fél deciket. Amint visszaemlékezett Palkó, úgy mesélte, hogy 10 fél deci körül jártak, mikor az egyik barátja mondta, hogy üljünk le egy kicsit. De mind szabadkozott, hogy neki mennyi dolga van, és egymást vigasztalták, hogy holnap is nap lesz, meg úgyis megvár a munka, nem csinálja meg senki sem helyetted. Így hát úgy döntöttek, hogy maradnak, úgyis nagy a meleg. Kimentek az udvarra a levél sátor alá, ott jobb levegő van, mert abban az időben minden kocsmában csináltak egy levélsátrat, nyárra hűsellőnek. Itt már bort rendeltek. 11 óra felé járt az idő, mikor az egyik azt mondta a többinek, hogy tudjátok-e ezt a nótát? Persze hogy tudták mind, még a kutya is tudta, amelyik mindig a leghátsó asztal alatt feküdt. Mert a kocsmárosnak volt egy nagyon okos kutyája, amely minden vendéget ismert. Kopogásáról, hangjáról, úgy hogy még a szemét sem kellett neki kinyitni. Ha véletlenül olyan vendég ment, akit nem ismert, akkor felállt, és odament hozzá. Körbeszagolta tetőtől talpig, erre a kocsmáros azt mondta, hogy nem kell tőle félni, mert a kutya be van oltva. Nem is féltek tőle, de az már nem igen tetszett senkinek mikor felemelte a hátsó lábát, és több helyen lepisilte őket. Ez kutyául annyit jelentett, hogy barátjának fogadja. Máskor nyugodtan jöhetett az illető, mert a kutya se törődött vele többet. Két óra felé járt, mikor már több hangszínen ment a nóta, gondolta a kutya, hogy ő is besegít, mert hát ő minden nótát és kottát tudott. Már egy órája a kutya is fújta a dalt, de mivel a kocsmáros a kutyának még vizet se hozott, nemhogy bort, az embereket meg borral szolgálta. Így hát az okos kutya megsértődött és elment az udvar leghátsó sarkába, ahol volt egy nagyon öreg akácfa, mikor valamivel megbántották, akkor mindig odament szomorkodni. Telt az idő, és szólt a nóta, ahogyan úgy… Egyszer csak Palkó kérdezte Jankót, (a kocsmárost) hogy mennyi idő van. Mondta, hogy fél 5. A bolt 4-kor becsukott, tehát nem tudott semmit hazavinni. Úgy gondolta, hogy vesz egy liter bort, mégse menjen üres kézzel haza. Kitolta a biciklit, amelyik oda volt támasztva a sátor lábához, de az a bicikli a borgőztől úgy berúgott, hogy akárhogyan próbálta Palkó az úton tartani, az mindig az árok felé ment. Hogy hányszor ment bele az árokba, azt se a bicikli, se Palkó nem tudta megmondani. Nagy nehezen mégis kiértek a bakterházhoz, amit Palkó megismert, mert a kerítés végébe egy nagy ördögcérna-bokor volt. Úgy gondolta Palkó, hogy mégse viszi be a bort, a felesége hátha megissza, mert a bor nem fehérnépeknek való. Így beletette azt a bokorba. Betolta a biciklit az udvarba, a kút mellett volt egy körtefa, nekitámasztotta, de a bicikli még olyan részeg volt, hogy ott is mindig elfeküdt. Kétszer, háromszor megpróbálkozott Palkó felállítani, de úgy gondolta, hogyha olyan részeg az a bicikli, akkor feküdjön ott tovább. Odament a kúthoz, ott volt a fürdőkád, vagy hát az itatóvályú, mert nyáron azt szokták faluhelyen fürdőkádnak használni. Persze a csempék meg a csillagos ég volt. (A mostani fiatalok úgy gondolják, hogy mindig csempés fürdőszoba volt.) Mosakodik, mossa a szemét, a ruháját, egyszer csak nagy ricsaj tört ki. Odanéz, és elkezd számolni: egy, kettő, három, négy, öt.. Kezdi elölről: egy, kettő, három, négy, öt, hat. Bámul, bámul és csodálkozik. Ő eddig, úgy tudta, hogy egy felesége van, most meg kijött 5 vagy 6, vagy nem is tudja, hogy mennyi.
Gondolkodik, hogy akkor be sem megy a lakásba, mert ott bent még állóhelye sem lenne, mert ha ide ennyi asszony kijött, akkor odabent még hány lehet? Így hát leült a vályú szélére mosakodni és tovább gondolkodni a történteken. Egyszer csak csend lett és eltűntek az asszonyok. Észrevette Palkót a munkatársa, aki addig szolgálatba volt, és kivitt egy széket, a szelencebokrok közé letette, és odaültette. Üldögélt tovább és gondolkodott, egyszer csak észrevette, hogy a sapkája nincs meg. Keresgélte, kútba is belenézett, és még az ördögcérna-bokrot is megnézte, de a sapka nem lett meg. Gondolta nem keresi tovább, az irodában a fogason úgyis több sapkája van még. Úgy érezte, hogy már a szolgálatot el tudja látni, és átvette a munkát. Később jöttek a buszosok, és kártyáztak. Miután megjött a vonat, a buszosok elmentek és elvitték az utasokat. Palkónak pedig eszébe jutott, hogy mit hallott a váróterembe a „borszakértőktől”, akik a város összes kocsmáját ismerték: hogy a mostani borok milyen hamar megromlanak. Így hát azt gondolta, megkóstolja az eldugott borát, nehogy az is megromoljon. És érezte, hogy jó, de mi lesz, ha reggelre megromlik? Így hát úgy gondolta, hogy megissza, nehogy kárba vesszen. Éjfél után 1-2 óra körül azt álmodta, hogy bálba van, és szól a zene. Egyszer csak nagy sípolás volt, felébredt, és szaladni akart ki, de először a jegykiadó ablaknak szaladt. És csak később találta meg az ajtót. Kiment a vasúti pályára, akkor látta, hogy a vonat már elment. És megkapta a „dicsérő” levelet a főnökétől érte.
Rövidesen Palkó nyugdíjba ment, és a buszos barátai ezzel a kis verssel búcsúztak tőle:

szerző: Takács Béla(Rábapatona)